Szar ez így, hogy hamarosan dönteni kell, melyik embrió maradjon. Minél többet gondolunk rájuk, minél többet beszélünk róla, annál jobban kötődünk hozzájuk. És persze ott vannak a képek, amik szembe szöknek a legváratlanabb pillanatokban. Például hol Egyke ül magzatpózban egy pici burokban, és szorongat egy harangvirágot. Hol olyasmi, hogy az Ikrek mi mindenre lennének képesek együtt. A semmiből ugranak elő, épp mielőtt beérkezik a busz, fölösleges, giccses, irreális képek, mégis úgy szállsz fel a buszra, hogy azt se tudod, hanyas, mert csak ezt a képet nézi az agyad. Szóval igen, megszeretjük az Ikreket, és megszeretjük Egykét. Miközben hamarosan észérvek mentén dönteni kell arról, hogy melyik menjen, melyik maradjon.
Olyan ez mint a ne gondolj a sasra játék. Ne gondolj rá, hogy ne kötődj, de úgyse tudsz másra gondolni. Tegnap napközben volt erős Cicamaci, hajnalban sírva keltett fel. Hajnalban én voltam az erősebb, ma délelőtt én omlottam kicsit össze, amikor Tanumnak meséltem erről.
Sosem akartam hármasozni. Mindig úgy voltam vele, hogy a hármasban valakire mindig nem jut elég figyelem, valaki mindig elnyomva érzi magát, feleslegesnek. És valaki mindig sérül benne. Szóval amikor úgy döntöttünk Cicamacival, hogy a magánéleti létszámot emelni kéne, erre nem számítottunk.
Ma voltunk ultrahangon a II. körös lombik után. Két petezsák. Három szív.
És ez sok. Több a jóból, több, mint ami biztonsággal (el)viselhető. Ugyanis két petezsákra három gyerek, az jó eséllyel összegabalyodik, elzár. Aztán, ha nőnek mégis, akkor nincs nekik elég hely. Korán születnek. Kérdés, hogy mennyivel. Tovább bonyolítja a képletet az endometriózis és az adenomyosis is.
Szóval a három sok. És választani kell. Megpróbáljuk-e a hármat. Nagy kockázat. Vagy valamelyiket kiszedettjük. Ha szedetünk, akkor melyiket?
Azt mondja a doki, érdemes az Ikreket. Mert nem tudom, mi, de ott is van valami para. De kapunk egy specialistától időpontot. Remélem, oda már bemehetek én is. Hallanom kell, hogy miért nem biztonságos a két gyerek, hogy mekkora eséllyel sérülnek, hogy le tudjak róluk mondani.
Mintha szíven lőttek volna. Bennem ösztönösen felordított, hogy az Ikrek, ha már muszály, akkor maradjanak az Ikrek. De az világos előttem is, hogy beteg gyereket nem szeretnék. Ha választanom kell, hogy két beteg gyerek, vagy gyerek nélkül, akkor gyerek nélkül.
De ez persze sosem ilyen egyszerű. Hanem valszeg vannak százalékok. hogy mekkora eséllyel lesz egészséges két gyerek, mekkorával egy. És még ez sem ilyen egyszerű, mert én is Taigetosz pozitív voltam, mai napig van egy enyhe figyelemzavarom, némi diszlexiám és diszgráfiám. De azért boldog életet tudok élni, csak az álmomban nyáladzok párnára, és relatíve hamar megtanultam bekötni a cipőmet, ami nem a képességeim kimaxolását jelentette... Szóval persze, kérdés, mennyire lenne sérül a gyerek, ha, ami meg persze már nem mondható meg előre. Szóval ha jó esélyük van, szeretném az ikreket. Ha nincs jó esélyük, el kell engedni, és akkor marad egy. Ami tök logikus, ragaszkodni a nyers logikához rohadtul nehéz.
Mióta a másnap újranézett teszt után kiderült, hogy Utód mégis megtapadt, és ezt a vérvétel is megerősítette...
... Azóta levegőben lóg és lógott még egy-két korábban lefixált program. Például a Horrorcirkusz. Mondjuk azért hülyültünk vele, hogy Cicamacinak a gyerekkel most inkább egy esti Teletubbiesra kellene mennie, de elmentünk. De ilyen még például a közegő nyaralás is, amiből most ki kéne hagyni a strandot, az akadálypálya mászást, az evezést, meg kb mindent, amit kitaláltunk. Át kell hangszerelni a nyarlást.
A Horrorcirkusz egész jó volt. A bemutatott produkciók a cikruszművészetben nem számítottak valami egetrengetőnek, de ezzel a körítéssel egyszer teljesen élvezhető volt. Igaz, mostanában úgyis tiszta horrorcirkusz Cicamaci élete. Minden nap retteg, hogy ugye nincs baja a babának. Én meg próbálom megnyugtatni. Remélem az első szívhang meghallgatását követően lesz ideje aggódóanyuból örömanyuvá változnia Cicamacinak. Bár ezzel kapcsolatban erősödnek a kétségeim.
Eljött az ideje annak, hogy blogom elhagyja a Pixi zárt kis világát.
Ott mindig törekedtem arra, hogy valami életszerűbb képet mutassak fel a bdsm világából a sok fantáziablog közt. E közben feszegettem rendesen az oldal határait. De ez a blog most megfordítja végre a rész-egész logikát: be akar mutatni egy férfit, aki a szexualitásan a domináns szerepet tölti be, nem pedig a Domot állítja a kirakatba, aki egyébként próbálja bizonygatni, hogy emberből van ő is. A Pixi eddigi kerete sokszor hatott rám ösztönzőleg, mára inkább megköt, így levetem.
Ha már új blogot nyitok, azt szeretném egy fokkal magasabb szintre is emelni, mint Pixis munkásságot. Valami rendezett keretet adni az írásoknak. Minden bejegyzésbe képet és zenét. (vagy legalábbis az alap blogbejegyzésekbe). Átfutni a helyesírást. Kategorizálni, több különböző vonalat összehozni egy platfromon. Ehhez az önmeghaladáshoz valószínűleg megpróbálok támogatókat is szerezni.
