Szar ez így, hogy hamarosan dönteni kell, melyik embrió maradjon. Minél többet gondolunk rájuk, minél többet beszélünk róla, annál jobban kötődünk hozzájuk. És persze ott vannak a képek, amik szembe szöknek a legváratlanabb pillanatokban. Például hol Egyke ül magzatpózban egy pici burokban, és szorongat egy harangvirágot. Hol olyasmi, hogy az Ikrek mi mindenre lennének képesek együtt. A semmiből ugranak elő, épp mielőtt beérkezik a busz, fölösleges, giccses, irreális képek, mégis úgy szállsz fel a buszra, hogy azt se tudod, hanyas, mert csak ezt a képet nézi az agyad. Szóval igen, megszeretjük az Ikreket, és megszeretjük Egykét. Miközben hamarosan észérvek mentén dönteni kell arról, hogy melyik menjen, melyik maradjon. 

Olyan ez mint a ne gondolj a sasra játék. Ne gondolj rá, hogy ne kötődj, de úgyse tudsz másra gondolni. Tegnap napközben volt erős Cicamaci, hajnalban sírva keltett fel. Hajnalban én voltam az erősebb, ma délelőtt én omlottam kicsit össze, amikor Tanumnak meséltem erről.

Most kicsit sok a minden.