A hétfői redukció után a kedd reggel vérzéssel indult, majd magamhoz téréssel, és SOTÉre taxizással. Utólag áldom az eszem, hogy a korai ébredés ellenére fel tudtam mérni, hogy ez most nem az a pont, ahol okoskodni kéne, és nyugtatni, hogy nem kell menni. A dokikon kívül nincs az élő isten, aki meg tudna ilyenkor nyugtatni egy nőt. Gondoltam, megér egy taxizást, hogy ne legyen ideges, majd ott elmondják, hogy nincs baj.
Hát frászt. Bementünk, és el is mondták, hogy ez most vetélési kockázat, nyomon tudják követni, mi történik, de bármi történik, sajnos abba nem tudnak beavatkozni, nincs olyan, amivel segíteni lehetne, ha beindul a vetélés.
Azóta nincs az az élő isten, ami meg tudna nyugtatni minket. Az első kórházas éjszakát átvészeltük, volt vérzés, de a baba él, és ha midnen igaz, kutya baja. Azt is megtudtuk, hogy nem kell midnen vérzéstől pánikolni, csak a darabos, görcsölős vérzéstől.
Most lennék fél évvel idősebb - vagy egy nappal se többé.
Visszamentünk a nagyon szépen redukciós eljárásnak eufemizált abortálásra. Hát, bármilyen csehül is álltak az Ikrek, sajnos nagyon élni akartak, szóval nem úsztuk meg a beavatkozást.
Hiába szerettem volna bennmaradni, kiküldtek. Visszanyeltem az ellenkezést, gondoltam azzal se segítenék többet, ha most vergődnék még ott két kört. Cicamaci szeme kissé befátyolozódott, amikor egyedül maradt.
Gyorsan végeztek az eljárással, és utána már Cicamaci is a megszokott kemény és határozott női arcával tért vissza. Mindannyian rendben vagyunk, Egyke is, akit megnéztek, meg megmérettek. Mondjuk a frász kerülgetett, hogy a redukciós eljárás után mérték meg Egykét. Igaz, az se változtatott volna az Ikrek sorsán semmit, ha Egyke beteg lenne, max. mi égünk ki teljesen.
De nem, engedjük el a sötét felhőt. Egyelőre úgy néz ki, hogy Egyke szép és egészséges. Meg lett mérve a kobakja, és kaptunk a fejéről egy szép képet. Szerintem tökre rám hasonlít, hatalmas és peckes kecskeszakállat mutat az ultrahang az álla alatt.
Remélem fiú lesz, egy lánynak kicsit hülyén állna.
Pár hete szintet léptünk a mélytorkos szexben. Már be se kell kapnia Cicamacinak, hogy bőszen vomitáljon. Tegnap már pl. a vìz sem maradt benne, kezdek aggódni. Aztán meg múlt hét vasárnap kissé bevérzett, szóval pánikhangulatú orvoslátogatás eredményeképpen megmondták, hogy kábe legközelebb akkor jusson eszembe a szex, amikor felvilágosìtom az Egykét. Na, nem mintha ilyen örömteli események vezettek volna a bevérzéshez, szimplán (és pláne ezért, hogy nem), felejtsem el a szexet. Ilyen körülmények közt még Azult sem tudunk játszani, nem hogy Azúrt. Néha megpróbálok kicsit mellébújni, és jó dominánsan rászólok, hogy "Most simogasd a hátam!", amit hősiesen el is végez, amìg be nem alszik az egekben tartott progeszteronszinttől. Ami sac/kb. 4 perc 38 másodperc.
Persze, tudtam, és magamban készültem rá, ebben az értelemben vártam, hogy farkaspózban nyomjuk, de bevallom férfiasan, ezt csak az utolsó trimeszterre kalkulátam. Meg a szülés után kb mégannyit.
És ez ìgy szar. Érthető, nem is várok mást, vagy többet Cicanacitól. Csak reméltem, hogy amikor itthon marad, lesz időnk egymásra és mindenre is, és nem ìgy alakult. És mellettem van, de hiányzik. Ami -megint csak fel nem róhatón- szar. És mi ebből a tanulság? Semmi, csak jobban értem azokat, akik ilyenkor buknak el.
Mert ilyenkor persze jól jönne egy Tökéletes Helyettes. És valahol irigylem a több szubot tartó domokat. De valahogy nekem csak nem jön össze ez a fejemben. Nem tudok attól a gondolattól ellépni, hogy ha elvárod, és megkapod a szubodtól a teljes önátadást, majd egy másik szubért nyúlsz, az általad közvetìtett üzenet voltaképpen: a teljes egészed is kevés. (Persze ez alòl nálam is kivételek a bi szubok, abban az esetben el tudom fogadni, hogy a többesezés ténylegesen hozzáadhat, és nem elvesz a kapcsolatból. Esetemben az e helyzet nem áll fenn.)
Szóval csak próbálom megélni a mostani örömöket, amik újdonságok a kapcsolatban. Cicamaci általában erős és talpraesett, sosem volt ennyire kiszolgáltatott (vagy másképp mondva: rámutalt) a hétköznapokban. És ez jó, szeretek gondoskodni róla. Közben meg hiába utálom, újìtom fel a lakást, ahogy tudom. Elméleti szakember mivoltomban most a festésben, dìszlécelésben, függönyvásárlásban próbálom kiélni domináns maszkulinitásom. (Ha nem értesz hozzá, ez is csupa izgi kihìvás.). És közben igyekszem ezekkel ellensúlyozva viselni a hiányokat.
Persze azért néha muszáj helyetteaìteni Cicamacit is. És itt nem csak Miss Asa Akirára és Miss Jade Kushra gondolok az xvideosról, hanem pl Tanúmra, aki tegnap Azúrné Cicamaci volt egy állatkerti szülői értekezleten, ha már Cicamacinak otthon kellett pihiznie. (Ez úton is óriáspussz a részvétért és a lelkes ajándékgyűjtésért. :) )
Filozófusként mély meggyőződésem, hogy az ember eredendően nem egy racionális lény, hanem csak hosszú, kemény munkával elérhető cél a szigorú ész-szerűség. És ha valamennyire birtokába is jutunk, elég vékony mázú, törékeny kincset őrizgethetünk.
Vasárnap elbúcsúztattuk az Ikreket. Gyújtottam gyertyát, elmondtam mindazt, amit egy ilyen helyzetben el lehet mondani. Spirituális, misztikus és mélyen emocionális gondolatok jöttek elő, amin csak röhögött volna a józan ész, ha nem lett volna idejében a sarokba pofozva.
Külön örültem, hogy Cicamaci is mondott pár mondatnyi kiegészítést, ami számára volt fontos az elengedéshez.
Szóval vasárnap elbúcsúztunk, és elengedtük az ikreket. És persze, tudom, hogy lehet, hogy múlt hét csütörtökön még nem volt semmi baja a babáknak. És persze tudom, hogy vasárnap este, a SOTE és az Uzsoki ultrahang készüléke valszínűleg elavult kőbalta a budai magánklinika gépéhez képest, így azokon a képeken még minden rendben látszott. És tudom azt, hogy annak, hogy elbúcsúztunk, semmi köze ahhoz, hogy ma reggelre az egyik Ikerről megállapították, hogy a bőre alatt nagy vízödémák vannak, nem bírja a szíve a keringést, és hogy ma mégse csináják meg az elölést, mert lehet, hogy jövő hétre elintézi a természet a maga dolgát, és akkor nem kell +1 beavatkozás.
De úgy ÉRZEM, elbúcsúztunk, és elkeztek elkészülődni az Ikrek és hamarosan lesz két kicsi privát angyala Egykének, akik vigyáznak rá plusszban. És jó így.
Tegnap délután arra ébredt Cicamaci, hogy vérzik. Nem kicsit, nem csak pecsétel, hanem nyugtalanító mennyiségben.
A net zöme nagyjából három féle vérzést különít el a 12. hét környékén:
- Kis, pecsételő sötétbarna vérzés: No para, nézess rá a dokival, de belefér.
- Éles fájdalommal járó nagyobb vérzés: Méhen kívüli terhesség, irány orvoshoz. Ez ugye kizárható nálunk.
- Görcsölős fájdalommal járó erős vérzés: Most vetélsz el, nyomás orvoshoz.
Fájdalom az nem volt, vérzés viszont jóval több, mint ami az aranybullára is elegendő lenne, szóval pont úgy voltunk vele, hogy most mennek el a babákok. Már csak az volt a kérdés, hogy marad-e élve. És ha igen, melyik. Mert ha pl. Különc adta volna le a műszakot, akkor maradnának az Ikrek, akik kb. alapjáraton esélytelenek...
Na, valahol az öntudaton innen és az épp észen túl várakoztunk a SOTÉ-n. Aztán várakoztunk. Aztán várakoztunk. Szombat van, késő délután, ügyelet, és egyébként is szülnek. Mi nem voltunk éppen megértő hangulatban. Másfél óra után sikerült előkerülnie egy dokinak, aki kedvesen, aranyosan és tök alaposan megvizsgálta Cicamacit. Kiderült, no para, minden utód él és virul és paralimipiázik (most mi? Se keze, se lába, mégis úszkál, te minek neveznéd?). De a vérzés már elállt, nem látja honnan jött, talán nő a méh, és elpattanat egy ér. Ágynyugalom, ez után meg szexelni csak akkor, ha a gyerek már megkapta első felvilágosítását. (Mondjuk, pont nem ettől volt..)
Ígyhát mire hazaértünk, már egy fokkal myugodtabban mentünk vissza egyből az Uzsoki éjszakai ügyeletére, mert a vérzés megint rákezdett, és Cicamaci akkor szerette volna tudni, hogy mégis mi a baj, meg nem volt kedve reggelre elvérezni. Uzsoki kisebb forgalmú és éppen senki nem szült, így ott hamar, 10 perc alatt előkerült egy doki, megvizsgálta, azt mondta, hogy no para, minden utód él és virul és paralimipiázik, a vérzés nem állt el, de valszeg a méhszájat készítette ki a sok progeszteronkúp. Ágynyugalom, ez után meg szexelni csak akkor, ha a gyerek már megkapta első felvilágosítását.
Az Ikrek egy burokban vannak, nincs külön hálózsákjuk. És ezzel ugye nagy veszélyt jelentenek egymásra, magukra, meg a Különcre. Mondanám, hogy ezzel megszületett a választás, de kb 30-40% esélye van annak annak, hogy ha megtartjuk őket, akkor midnenki egészségesen jön haza a kórházból. Szóval igazán nem is lehet itt választásról beszélni.
Nekem most könnyebb már. Tudom, kit lehet szeretni, kit kell elengedni. Mondhatni, elbúcsúztam az Ikrektől, alig érdekel már, hogy még megvannak.
Cicamacinak persze nehezebb, még nem búcsúzott el a gyerekektől. Vasárnapra tervezek egy rituális búcsúztatást. Itt nem fog működni a "nem is igazán élnek még" tipusú megközelítés. Hátha úgy könnyebben viselni majd hétfőn a beavatkozást.
Nem ez lesz a legvidámabb hétvégénk, de túl leszünk már ezen is, vigyázva egymásra.
Cicamaci kérdezte, hogy be tudott jelentkezni még egy nőgyágyszhoz, mielőtt eljön a 20.-a, akarjuk-e.
Először azt éreztem, nem ezt most nem akarom, de nem sikerült jól megfogalmaznom, kérdeztem, mennyi lenne az annyi. Szerencsére, mielőtt válaszolni tudott volna, érzetem én is, hogy igazából nem ezt akartam kérdezni. Azt akartam modnani, hogy most megvan az elvem, amit nagyjából kihámoztam a szakirodalomból, ami mentén tudok dönteni arról, hogy az Ikrek legyenek-e, vagy nem. Az én szintenem szólva, az az egy hálózsák, vagy külön hálózsák elve. Szakszerűbben szólva:
És innen nézve a kép bal oldaláról indulva az Ikreket szeretném, bal alsó sarok talán adok az Ikreknek egy esélyt, kérdés az artériák összenövésének esélye, kép jobb oldala tuti Egykét választjuk.Mondjuk figyelembe véve, hogy 3 naposan kapta vissza Cicamaci a gyereket, és akkor még egyben voltak, nem sok esélyt látok szegény Ikreknek...
Persze lehet, hogy ezt az egészet felborítja majd a specialista nagymonológja, de amíg el nem jön az időpont, addig tudok ebbe a szalmaszálba kapaszkodni. És addig nem szeretném újra látni a gyerekeket, nem akarok még inkább kötődni. Így ha ő szeretne elmenni nőgyógyászhoz, áldásom rá, de én most ezt kihagynám. Aztán kiderült, hogy 40.000 lenne a vizsgálat díja, amiről ugye beugrik a Hofi vicc: 40.000 forint egy vizsgálatért, csak hogy menet közben is rálessünk a gyerekekre, hogy hogy növekednek, és minden oké-e, ha úgy vesszük, nem sok. De ha "úgy" vesszük... Szóval Cicamaci is lemodnott a vizsgálatról.
Azért várom már a hétvégét, ahol igaz idejekorán, de elmondjuk a szülőknek, hogy mi a szitu.
Na, hát azt úgy terveztük alapból, hogy közeleg mindkettőnk anyájának születésnapja, egy hétvégén be lehet jelenteni a nagy hírt mindkettőnk családjának. Fasza. Utána meg csapunk egy nagy játékpartit a barátokkal, ahol ünnepélyes keretek közt elmondjuk az örömhírt feleinknek. Tortával, meglepi pólóval, mindenszarral. Ez volt a terv.
Aztán persze kiderült, hogy hárman vannak a babócák, és ez túl sok. Értelmeszerűen Cicamaci első mondata az volt: "Anyát akarom." Persze, tök logikus, beszélj vele, úgyis sejt már mindent, ilyen az anyai szív, rögtön leolvasta előző hétvégén az apróbb jeleket.
Közben én próbáltam szervezni egy kirándulást a barátoknak. Akik meg mindenre húzták a szájkukat, mikor bejött a hír, hogy majd választani kell a gyerek közt, szóval nálam elszakadt a cérna és felhívtam a Tanúmat, hogy faszom kivan, próbálok itt szervezni bulit, hány segget nyaljak még ki, hogy mindenkinek jó legyen, komolyan, tiszta hobbitok, pánikban vannak, ha el kell hagyni a megyét. Csakhogy itt a nyakunkon a gyerek, nemsokára kiesek a társaságból, ottbasszákmeg, szét fog esni a banda, mert rajtam kívül max. Tanú hajalndó energiát beleölni, hogy összejárjanak emberek... Meg egyébként is választani kell a gyerekek közt - és innen fél óra taknyonsírás a telefonban... Ünnepi bejelentés level 99.
Aztán persze közeleg a családi bejelentés dátuma is, hát kevésbé ünnepélyes és parti a hangulatom, főleg így, hogy juhé, van gyerek, csak a száma még kétséges... Nem így terveztük.
Aztán jött a baráti találkozó kérdése: A fele társaság jön csak kirándulni, van, aki félévente egyszer jön el, ha most jön, akkor a köv. alkalomra nem fog. Van, akik közt mosolyszünet van. Summázva, végül is, aki jó eséllyel eljönne az októberi bejelentő bulira, azok már mind tudják a hírt. Mert vagy a Tanumék, vagy Cicamaci Kolleginájáék. Ők meg eleve véd és dacszövetséget tartanak fenn a melóhelyen, egy pozin váltják egymást, szóval alap volt, hogy neki tudnia kellett arról, hogy hogyan készüljön a jövőre ő is...
Keksz meg esélyes.hogy se a bejelentőre, se a kirándulásra nem jön. Lebetegedett, kábé telefonon felhívása is egy fél hét szervezésbe és nyavajgásba fog kerülni, hogy elmondhassam neki a hírt. Lassan eljutok oda, hogy küldök egy faszom körmailt mindenkinek, kis puttóval, hogy lehet gratulálni.
De legalább beszéltünk dokinénivel, azt mondta, hogy ha nincs vérzés és jól esik, akkor a házas élet mehet nyugodtan. Szóval ha a bdsm nagy részét hanyagoljuk is, legalább a szex mehet. Szóval baszhatunk mindenre.
A magam kis szöszölős módján a két fogalom megértéséhez elkezdenék a szavak mélyére ásni. A női, az jelző itt, tehát elhagyhatható, majd később visszacsapjuk hozzá. A főnévképző ismét csak jelentésmódosulást hoz magával, menjünk mélyebbre: büszke, méltó. Angolban ezeket neveznénk vonzatos igének, mert büszkének és méltónak csak valamire lehet. Ebben hasonlítanak.
De ha jobban megnézzük a büszkeség önvezérelt: egy belső érzelmi aktust takar. Valaki büszke valamire, amiről azt gondolja, azt elérte, birtokolja, rendelkezik vele, stb. És vegyük észre, hogy sok esetben ez teljesen esetleges is lehet. Hány hülye embert láttunk, aki büszke a nagy eszére. Én is büszke vagyok hatalmas farkamra, aminek az a kulcsa, hogy nem hasonlítgatom máséval. A büszkeséget persze táplálhatja valamilyen külső forrás (például, ha megdícsérnek valakit, vagy az a hangos "óóó, úristen!", ha letolom a gatyám), de abból csak akkor lesz büszkeség, ha az belsővé válik, és nem pereg le rólunk. (Megvan az a nőtípus, akinek hiába mondod, hogy gyönyörű vagy, mert nem hiszi el?) Tehát azt hiszem, ez a lényeg, a büszkeség valamilyen belső normarendszernek történő megfelelés.
Ezzel szemben a méltóvá válás valamilyen külső normarendszernek történő megfelelés (Vö: nokedliszaggatás...). Természetesen az is lehet hibás, téves, vagy akármilyen. Mégis, mivel a forrása külső, valamiféle interszubjektivitást rejt magában, még ha nem is objektivitást. A méltóvá válás azt hiszem éppen ezért hangzik manapság nekünk avitt szónak: relativisztikus korban ékünk, kikoptak már a nagy, külső normarendszerek, mindenki megtalálhatja saját refenerciacsoportját. Csak egy példa: a youtube csatonrák. Ma már senki nem teszi fel a kérdést magának, hogy az a tartalom, amit gyárt, méltó-e arra, hogy a film megőrizze a pillanatot a jótékony elmúlással szemben, képes vagyok olyan tartalom előállítására, amely "méltó" a fennmaradásra és az "öröklétre". Nem, mindenki legyártja a maga szarját, mondván, úgyis megvan a világban a célközönsége. (A szomorú, hogy ez általában be is jön). Azonban, ha a méltóvá válás külső forrásból fakad, az azt vonja magával, hogy valaki képes szándéktalanul és méltóvá válni valamire. De ez így is van: jobb esetben egy művész nem azért teljesít, hogy ezért valamilyen díjat kapjon, hanem ír, játszik, alkot: és ezen tevékenységek minősége méltóvá teszik a díjra. Azt hiszem, nem lőttem akkor mellé. Van úgy, hogy az emebr csak létezik, teszi azt, ami önmaga, és í]y méltóvá válik valakinek a szeretetére. Merthogy ahhoz is méltóvá kell ám válni, sajnos nem jár alanyi jogon...
Építsük vissza a szavakat: Az az érzés, amit akkor érzünk, amikor büszkék vagyunk, az a büszkeség, az az elismerés, ami a külső normarendszernek való megfeleléssel jár, az a méltóság.
Tegyük hozzá: Női. Mindenkinek van arról valamilyen elképzelése, hogy milyen értékeknek kell megvalósulnia egy nőben. Írásos megjelenése: "A Nő". Ha az ember részben vagy egészben megfelel ennek a belső normarendszernek, vagy egy külső elismerés "betalál", akkor meg is érkeztünk a női büszkeséghez. Ha a külső normarendszernek történő megfelelést elismerik, akkor ott a női méltóság.
Viszont itt eszembe jut a "Jó a segged, kő' kóla? Most menstruálsz, vagy beszélgetünk?" típusú elismerések, amik inkább visszatetszést, mint örömöt váltanak ki. Így vegyük észre, hogy nem csak pozitív előírások, hanem negatív tiltások is szerepelnek a normarendszerekben. (Egy igazi nő soha nem... -Dehogynem...-). Na, itt van a fogalmak másik lába, így talán nem esik pofára az érvmenet az első lépésnél.
*Ezért nem kéne blogot írni, amikor csigaházazok.*
